Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 512 812 szócikke van, ebből 1048 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
A brit Cressy, Hogue és Aboukir páncélos cirkálók elsüllyesztése
A brit Cressy, Hogue és Aboukir páncélos cirkálók elsüllyesztése
Az U 9 frissen kitüntetett legénysége (az ülő sorban balról a harmadik Weddigen)
Az U 9 frissen kitüntetett legénysége
(az ülő sorban balról a harmadik Weddigen)

Az 1914. szeptember 22-ei ütközet, avagy Weddigen nagy tette (Großtat von Weddigen) az Otto Weddigen sorhajóhadnagy parancsnokolta U 9 jelzésű német tengeralattjárónak a holland partok közelében végrehajtott megsemmisítő támadássorozata volt egy brit cirkálóraj ellen az első világháború elején, aminek során az egység három, elavultnak számító páncélos cirkálója megsemmisült nagy emberveszteséggel. A közelben lévő holland és brit kereskedelmi hajók több száz túlélőt tudtak kimenteni a vízből, de a cirkálók legénységének csaknem kétharmada, 1459 fő a hajóikkal együtt odaveszett.

Nagy-Britanniában nagy felháborodást keltett a veszteség, ami erősen megtépázta a kormányzatba vetett bizalmat és a Királyi Haditengerészet nemzetközi hírnevét. Az esetet követően a világ minden haditengerészeténél újraértékelték az eddig pusztán védelmi és felderítési feladatok ellátására alkalmazhatónak tekintett tengeralattjárók hatékonyságát. Weddigen sikeréhez számos, részben szerencsés körülmény és a britek mulasztásai is hozzájárultak: a brit cirkálókat nem kísérték rombolók és nem tartották be a tengeralattjárókkal szembeni védekezés legfontosabb előírásait, mivel cikk-cakkban való haladás helyett egyenes vonalban, alacsony sebességgel haladtak és a vízzáró ajtókat nyitva hagyták. Ezen túl az elsőként találatot szenvedett cirkáló megsegítésére a két kísérője megállt, és még akkor sem hagyták el a helyszínt, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy német tengeralattjáró tartózkodik a közelükben, könnyű célpontot kínálva így Weddigennek.

A küldetéséről visszatérő U 9 legénységét hősöknek kijáró tisztelettel fogadták Németországban. A tengeralattjáró akciója mindössze 90 percet vett igénybe és ez idő alatt hat torpedó kilövésével nagyobb kárt okozott a briteknek, mint azoknak egy egész flottaköteléke okozott a németeknek egy hónappal korábban a helgolandi csatában.


A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Bitonto • Argentin válság (1998–2003) • Csontváry Kosztka Tivadar • Edison Chen-fényképbotrány • Angela Gheorghiu • Majungasaurus • Nagada-kultúra 

Javaslatok

A nap képe    
Cédruscsonttollú (Bombycilla cedrorum) egy fán a Green-Wood temetőben (Brooklyn, New York, Amerikai Egyesült Államok)

Cédruscsonttollú (Bombycilla cedrorum) egy fán a Green-Wood temetőben (Brooklyn, New York, Amerikai Egyesült Államok)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

  • … a Gellért-hegy legmagasabb pontja 235 méterrel a tengerszint felett van, ezért hivatalosan dombnak minősül, hiszen a hegyek 500 méteres tengerszint feletti magasságnál kezdődnek?
  • … az 1991-től ismét a Szentpétervár nevet viselő város körülötti közigazgatási terület továbbra is a Leningrádi terület nevet viseli?
  • … a kettes számrendszer két számjeggyel, a 0-val és az 1-gyel ábrázolja a számokat, és a modern számítógépekben szinte kivétel nélkül ezt használják?
  • … a Żywiec Sörgyárat 1852-ben alapította a Habsburg-család az akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó, galíciai Żywiecben, amely ma Lengyelország Sziléziai vajdaságában található?
Aktuális  


Az év aktualitásai: 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen2022-es labdarúgó-világbajnokságCovid19-koronavírus-járvány (magyarországi helyzet)


Halálesetek a közelmúltban: Pharoah SandersLouise FletcherLukács JánosMányoki EndreVlagyimir GolubevValerij PoljakovMaarten Schmidt

Ezen a napon  

Ma 2022. szeptember 25. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 512 812 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.